Egy személy életveszélyesen, míg ketten súlyosan megsérültek abban a balesetben, ami a Csongrád megyei Szentes határában történt.
Fábiánsebestyén felől közlekedett az Opel személygépkocsi, amikor eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, majd az útszélén egy betonáteresznek csapódott.
Egy odaérkező szentesi traktoros – aki autójával épp arra járt – észrevette a füstölő autót, azonnal megállt és próbált segíteni mert látta, hogy a két személy be van szorulva. Nem tudta kiszabadítani őket, ezért az Opelt előtte szakszerűen leáramtalanította, hogy ne gyulladjon ki, majd értesítette a mentőket és a tűzoltókat.
Az autót vezető idős férfit és a mellette ülő nőt a tűzoltók csak mintegy fél óra elteltével két feszítő-vágóval tudták csak kiszabadítani a teljesen összeroncsolódott járműből, a hátsó ülésen utazó nő még saját lábán kitudott szállni. A sofőrt életveszélyes állapotban mentőhelikopter szállította el, míg két női utasát súlyos sérülésekkel vitték a mentők a szentesi kórházba. Az utat teljes szélességében lezárták a mentési munkálatok idejére.

HOZZÁSZÓLOK

Please enter your comment!
Please enter your name here